OO.Prólogus

*2 hónappal később*
-A...anyu félek.
-Én is de ne félj bármi is lesz te túl éled.
Megfogadtam anya tanácsát és vártam tovább halkan.Bár az érzés, hogy lehet halálos beteg vagyok kételybe ejtett.Még alig éltem de már el is távozom?!16 éves vagyok és se fiúm se senkim csak a családom akit nagyon szeretek.Talán azért is nem voltak ismerőseim mert csak a jó sulikba akartam be jutni és csak a tanulás.Min is csodálkozom.De most komolyan mi lesz ha meg halok.Félek!
-Bell Lewis!Mondta hangosan de sápadt fejjel a doktor.
Már az arc kifejezésén és rosszat sejtettem amitől erős émelygésbe kezdtem bele.
-Attól félek rossz hírekkel kell elő állnom.
A doki meg mutatta a röntgen felvételt és el kezdett sajnálkozni.Anyumra a sírás tört rá én meg néztem érthetetlenül.
-Mégis mi van anya?!Felelj kélek!
-Sajnálom Bell de olyan agydaganatos betegséged van ami nem menthető.Mondta az orvos elkeseredve
Ez nem lehet!Abban ahogy ezek a szavak el hangzottak a számból össze estem.Már csak azokra emlékszem hogy Bell kelj fel Bell!
-Anya!Mondtam erőtlenül
-Nyugi drágám nem kell erőlködnöd még.Túl gyenge vagy.
-De most ez lesz, hogy ilyen ágyakon fogok meg halni.Nem akarom!.Mondtam erőteljesen amikor már észbe kaptam.

-Sajnálom kicsim sajnálom.
Hogyan mondjam el neki hogy még egy lányt el kell veszítenie....hogyan?!